Kedves Szülők!

 

Minden nehézség ellenére is egy fergeteges bálon vagyunk túl.

Természetesen mind ez nem sikerült volna Önök nélkül,
Köszönjük azoknak a Szülőknek, kollégáknak, akik megtisztelték rendezvényünket személyes részvételükkel, akik támogatói jegyvásárlással, tombolatárgy felajánlásával, vagy munkájukkal járultak hozzá a jótékonysági bálunk sikeréhez.

A 600000 Ft tiszta bevételből a szülői munkaközösség döntése alapján 120000 Ft-t átadunk az alapítványnak, de csak úgy, hogy az átvételi elismervénybe bele írjuk azt a célt/ hátrányos helyzetben lévő gyerekek kirándulási támogatására/, amire felhasználhatják és a felhasználás után tételes elszámolást kérünk róla.

A DSE része 480000 Ft. A Szülői Munkaközösség elnökével együtt lemegyünk az önkormányzatba és megpróbálunk az önrészünkhöz még támogatást szerezni. Ha ez sikerül, akkor a nyár folyamán a Posta utcába udvari játékokat veszünk és szakemberekkel felállíttatjuk. Szeretnénk a fenti iskolába néhány rehabilitációs eszközt vásárolni és mind két épület udvarára felfesteni a gyerekeknek különböző ügyességi játékokat.

Mellékelem a báli elszámolást.

Még egyszer hálás köszönetünk a minket támogatóknak.

 

Ibrányi Márta DSE elnök

Pappné Mátrahegyi Katalin SZMK elnök

Simonyikné Vizsy Edit Alapítványi Kuratóriumi tag